Ágoston Béla
Ágoston Béla
a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem ének-zene-karvezetés szakán végzett 1992-ben. Elismert népzenész és jazzmuzsikus, a közreműködésével eddig megjelent lemezeken multiinstrumentalistaként szerepelt. Saját formációiban és állandó zenekarában, a Dél-alföldi Szaxofonegyüttesben főleg alt- és tenorszaxofonon, valamint basszusklarinéton hallható. Tradicionális magyar és zsidó népzenét, valamint feldolgozásokat játszik Szvorák Kati (Szvorák Kati és a Kõfaragók) és Kiss Ferenc (Etnofon Zenei Társulás, Odessa Klezmer Band) zenekaraiban dudán, klarinéton, furulyákon. A koncerteken felhangzik a dorombének is. Zenei kísérletezéseinek új területeit jelentik szóló fellépései és a Budbudas zenekarral való együttműködése. Saját zenekarával, az Ágoston Trióval 1999-ben készítette el első albumát Lakni, lakni címmel, 2003-ban a Jazztarisznyát, 2005-en pedig Agostones névvel az Ördögbomb.
Legújabb lemeze a frank Londonnal készített Tikmonka című album.













































